Megjelent az MMK Elektrotechnikai Tagozat új tanúsítási szabályzata

A Magyar Mérnöki Kamara tagjainak nyújtott szolgáltatásként kérelemre, meghatározott szakmagyakorlási területeken tanúsítja megfelelő végzettségüket, gyakorlatukat és magas szintű képességüket. A tanúsítási rendszerrel az MMK elő kívánja segíteni a mérnöki szolgáltatások színvonalának emelését.

Az MMK a 2018. évi küldöttgyűlésén elfogadta az új tanúsítási szabályzatát. Az MMK Elektrotechnikai Tagozat elnöksége ennek kapcsán elhatározta az ELT-re vonatkozó területek meglévő tanúsítási szabályzatának felülvizsgálatát, kiegészítését. A szabályzat elkészült, jóváhagyásra került és 2018. november 1-től lép hatályba.

Az ELT Tanúsítási Szabályzat alapján kiadott Tanúsítványok két csoportra oszthatók:
1./ Ipari szakterületi Tanúsítványok (a régi nyilvántartási rendszer szerinti jogosítások átemelése)
2./ Magas szintű szakmai kompetencia alapján kiadott Tanúsítványok (új szakterületek)

Az első csoportba azok a meglévő szakterületi Tanúsítványok tartoznak, melyek már eddig is kérelmezhetők voltak. Ezek megszerzési, meghosszabbítási feltételei pontosításra kerültek.

A második csoportba azon új Tanúsítványok tartoznak, melyek eddig nem voltak kérelmezhetők, de a területhez szükséges speciális jártasságok, kompetenciák, továbbá a jogszabályi környezet változása ezek bevezetését indokolttá tette.

Új szakterületi tanúsítványok:

Ssz.

Kód

Szakterület

18.

G-Vi

Világítástechnikai rendszerek (külső és belsőtéri rendszerek)

19.

G-Rb

Robbanásbiztos villamos berendezések és védelmi rendszerek


Fontos szabály az új szakterületi tanúsítványokkal kapcsolatban: önmagában e tanúsítványok megléte, megszerzése nem feltétele az adott szakterületen történő tervezésnek, szakértésnek, egyéb MMK alá tartozó szakmagyakorlási tevékenység végzésének, de a tanúsítvány megszerzésével bizonyítottá válik, hogy a kérelmező megfelel a Tanusítási Szabályzatban megfogalmazott magas szakmai követelményeknek és  meglévő szakképesítése az MMK rendszerében nyilvántartásba vételre kerül, a kamarai névjegyzékben a kérelmező kompetenciája kereshetővé válik.

Az új tanúsítványok bevezetésének tehát elsődleges célja az volt, hogy az MMK-tól függetlenül megszerezhető képzettségek, végezettségek – melyek érintik a mérnöki kamarán belüli szakmagyakorlókat is – a mérnöki kamarai nyilvántartási rendszerben (pl. az MMK honlapján lévő kamarai névjegyzék mérnökkereső rendszerében) kereshetővé és megismerhetővé váljanak. Ez egyebek mellett segítség lehet az adott szakterületen  a szakma minden olyan szereplőjének, akik egy adott feladathoz igazoltan kompetens szakembert keresnek.

A fentiekből következően a tanúsítvány megszerzése nélkül továbbra is végezhet pl. villamos tervezést (erősáram, gyengeáram, villámvédelem, stb.) robbanásveszélyes környezetben az a tervező kolléga, aki rendelkezik MMK „V – Építményvillamossági tervezés” jogosultsággal, továbbá a 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet mellékletének 5. fejezete (Műszaki biztonság), 4. pontjában szereplő végzettséggel is, azaz a tanúsítvány megszerzésére nincs senki kötelezve.

Ezen új Tanúsítványok köre a jövőben várhatóan bővítésre kerül további speciális szakterületekkel.

Az MMK ELT új tanúsítási szabályzata elérhető a https://mmk.hu/ugyintezes/tanusitas oldalon a „A tanúsításhoz szükséges feltételek: Elektrotechnikai és Épületvillamossági Tagozat” linkre kattintva.

A tanúsítás igénylése kérelemre történik, melyhez szükséges további információk szintén ezen az oldalon találhatók meg.

Az alábbi információ egy évnél régebben keltezett. A benne lévő információk időközben elavulhattak vagy érvényüket veszthették. Felhasználása csak saját felelősségre!

ELŐADÓI REGISZTRÁCIÓ