Tájékoztató a rendezvényeinken készülő kép- és hangfelvételekről

A  VTT rendezvényein a VTT tag, a regisztrált résztvevő, az előadó, a vendég, a kiállító és a szervezésben résztvevő valamint mindezek segítői (együttesen: Látogató) részvételével egyidejűleg tudomásul veszi, hogy a rendezvényekről hang- és képfelvételt készíthetnek a VTT, a rendezvény szervezői, a VTT szerződéses partnerei, a közreműködők, a sajtómunkatársak valamint a rendezvény Látogatói. Látogató a rendezvényen történő részvétellel kifejezetten hozzájárul arcának, megjelenésének, megnyilvánulásainak rögzítéséhez, egyéniesített képfelvételek készítéséhez és közléséhez. A felvételek készítője a Látogató tekintetében térben, időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A VTT, valamint a VTT-től engedélyben részesülő személyek a Látogató relációjában korlátozás nélkül jogosultak a megjelenítés hasznosítására, felhasználására (különösen a rendezvények népszerűsítésére), többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására, anélkül, hogy a Látogató részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtaniuk.  A Látogató jogosult a rendezvényeken hang- és képfelvétel készítésére, de az általa készített kép- és hangfelvételt nem értékesítheti, és ellenérték fejében nem hasznosíthatja, illetve kereskedelmi célból ellenérték nélkül sem hasznosíthatja, az azokon szereplő Látogatókat beleegyezésük nélkül nem nevesítheti, személyiségi jogaikat nem sértheti. A VTT kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha más Látogatók az előzőekben írtakat megszegik.

ELŐADÓI REGISZTRÁCIÓ