20 éves a VTT – Ünnepi Közgyűlés a Polgárok Házában

A Világítástechnikai Társaság 2015. november 25-én ünnepelte társasággá alakulásának huszadik évfordulóját Újpesten, a Polgárok Háza tükörtermében. Az este ceremóniamestere a Gazdasági Rádió műsorvezetője Érczfalvi András volt. A rendezvényen a VTT tagságából több mint száz regisztrált vendég vett részt és mintegy harminc meghívott vendég is megtisztelte e jeles ünnepet. Az ünnepséget Nagy János, a VTT elnöke nyitotta meg, majd Béres József a Magyar Elektrotechnikai Egyesület elnöke méltatta a VTT eddigi 20 évét köszöntőjében, kiemelve a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettel fennálló kivételes kapcsolatának jelentőségét és a társaság átlagon felüli szervezői, közösségteremtő tevékenységét.

A megnyitó beszédeket követően a társaság két rendkívüli múlttal rendelkező tagja – Arató András és Budai Béla – által összeállított, a VTT 20 évét 20 percben bemutató filmet tekinthetett meg a közönség. A fotómontázs időrendi sorrendben segített feleleveníteni, hogy a VTT elmúlt húsz esztendejében mennyi jó hangulatú, vagy éppen megható rendezvényen, ankéton, konferencián, kiállításon találkozhattak tagjai valamint milyen szép számmal jelent meg tartalmas kiadvány a társaság védőszárnyai alatt.

A rövidfilm után a VTT alapító elnökség tagjainak (Némethné Vidovszky Ágnes, Nagy János, Jáni Józsefné, Kosztolicz István, Almási Sándor, Radványiné Novotny Olga) köszöntése következett, majd elnök úr emléklap átadásával köszönte meg a jogi tagok folyamatos támogatását. A társaság elmúlt 20 évi munkájában jelentős szerepet vállaló kiemelt meghívottak az eseményre készítetett bronz emlékérmeket vehettek át tevékenységük elismeréseként.

Az emlékérmek és oklevelek átadása után ismét egy rövidfilm következett, amely a Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság (CIE) 2015-ös Manchester-i konferenciájára készült. A filmben látványos képi elemekkel kerültek bemutatásra az évszázados múlttal rendelkező szervezet legjelentősebb eseményei.

Rövid szünet után a VTT által összeállított és Nagy János elnökúr által rendezett, „Kell-e nekünk LED-es közvilágítás?” című szakmai rövidfilmben láthattuk, hogy miként vélekednek a közvilágítási szakma hazai szereplői a LED-es közvilágítás rövid múltjáról, jelenéről, és hogy mit gondolnak annak jövőjéről.

A következő szakmai előadásban Pap Zoltán, a BDK Kft ügyvezető igazgatója fejtette ki a BDK és a VTT példaértékű együttműködését a budapesti LED-es közvilágítási projektek kapcsán, amelynek részeként a városba kikerülő világítótesteket az együttműködésben részt vevő két egyetem (Óbudai Egyetem és Pannon Egyetem) laboratóriumaiban ellenőriztetik. Beszélt továbbá arról, hogy a fővárosi közgyűlés már megszavazta a Budapest Világítási Mesterterv dokumentum elfogadását, amelyet a BDK, közszolgáltatási szerződésében foglaltaknak megfelelően, a műszaki megfelelőségi nyilatkozat kiadás során a BDK-nak kötelezően alapul kell vennie.

A szakmai előadás után a VTT által alapított két értékes díj átadása következett. Esztergomi Ferenc által vezetett díjbizottság döntése alapján a „Pollich János díj a Világítástechnikai Társaságért” üvegplasztikáját Rajkai Ferenc vehette át a Világítástechnikai Társaság gyakorlatorientált kurzusainak sikeressége érdekében kifejtett kiemelkedő munkájáért.

Zaymus Vince a hazai világítástechnikáért végzett kiemelkedő tevékenységéért és a korszerű közvilágításért végzett áldozatos munkájáért vehette át a „Sziráki Zoltán – Gergely Pál díjat a magyar világítástechnikáért”.

A program soron következő elemeként egy meglepetés műsorszám következett, amelyben Härtlein Károly úr, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizikatanára látványos, világítástechnikával kapcsolatos fizikai jelenségeket mutatott be, a bura nélküli izzólámpa működtetésétől a kompakt fénycsövek bemelegedési folyamatának lassított felvételén át a színes LED-ek hőmérséklet hatására történő színváltoztatásáig.

Az igen érdekes fizikaóra után a program hivatalos részének zárszavát a főszervező dr. Szabó Ferenc mondta el, majd Bjorn Brandt a pezsgős koccintást szponzoráló Tungsram Schréder vállalat vezérigazgatója kért szót és számolt be vállalatának rendkívül dinamikus fejlődéséről. A koccintás után az előtérben bőséges hidegtálakból fogyaszthattak az ünnepség időközben már megéhezett résztvevői. A vacsora záró attrakciója a desszert volt, amely stílszerűen egy hatalmas, 100 szeletes, izzólámpa formájú torta volt, amelyen az első szeletet a VTT elnöke vágta.

Az ünnepi este záró programja a felajánlásokból összegyűlt, rendkívül értékes ajándékokkal jutalmazott kvízjáték volt, amely remek hangulatban telt és méltó zárása volt a VTT ünnepi közgyűlésének.

Polgárok Háza, Budapest, 2015. november 25.

további képek a galériában.


Az alábbi információ egy évnél régebben keltezett. A benne lévő információk időközben elavulhattak vagy érvényüket veszthették. Felhasználása csak saját felelősségre!

ELŐADÓI REGISZTRÁCIÓ