A kék LED feltalálóié a fizikai Nobel-díj

Alfred Nobel azzal a céllal alapította meg a díjat, hogy az emberiséget leginkább segítő és előre vivő találmányokat és felfedezéseket honorálhassák.
2014-ben a kékfény-kibocsátó dióda (kék LED) felfedezéséért három japán kutató, Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi kapta az idei fizikai Nobel-díjat – jelentették be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
A bizottság indoklása szerint a három tudós 20 évvel ezelőtt felfedezett egy energiatakarékos és környezetbarát fényforrást, amellyel teljesen új módon nyerhető fehér fény.

A kékfény-kibocsátó félvezető dióda megalkotásával a három tudós alapjaiban alakította át a világítási technológiát. A vörös- és a zöldfény-kibocsátó diódák már sokkal korábban léteztek, ám a kutatói szféra és az ipar minden erőfeszítése ellenére három évtizeden át váratott magára a kékfény-kibocsátó diódák megalkotása. E nélkül pedig lehetetlen volt a fehér fényt kibocsátó lámpák megalkotása.

Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és az 1990-es évek vége óta az Egyesült Államokban kutató és amerikai állampolgár Nakamura Sudzsi (Shuji Nakamura) forradalmi újításainak köszönhetően megszülettek a kékfény-kibocsátó diódák, és lehetővé vált a három monokromatikus fényforrás (a vörös, a zöld és a kék) segítségével fehér fényt előállítani. „Míg az izzólámpák a 20. század fényforrásai voltak, a 21. századot a LED-es lámpák árasztják el fénnyel” – mutat rá a közlemény.

ELŐADÓI REGISZTRÁCIÓ