Lumen V4

A LumenV4 konferencia sorozat állomásait a Visegrádi országok felváltva rendezik.

Meghívó a Visegrádi Országok V. Világítási Konferenciájára

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, valamint a Szervező Bizottság nevében szeretettel és nagy örömmel hívjuk meg Önöket a 2014. október 8 -10 között megrendezésre kerülő Visegrádi Országok V. Világítási Konferenciájára.

 

 

 

A rendezvény színhelye Visegrád, a rekonstruált Királyi Palota, ahol 1335.-ben Károly Róbert magyar király, Luxemburgi János cseh király, és Nagy Kázmér lengyel király politikai és kereskedelmi szövetséget kötött. Ez az együttműködés olyan sikeres volt, hogy a három királyság gazdasága ebben a korban virágkorát élte.

 

Ennek az együttműködésnek a felújítására került sor 1991. február 15-én. Ekkor írta alá a Visegrádi Nyilatkozatot Václav Havel, a Csehszlovák Köztársaság elnöke, Lech Wałęsa, a Lengyel Köztársaság elnöke és Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Azóta az együttműködés alapján számos gazdasági, tudományos, politikai és más, egyéb közös akcióra, rendezvényre került sor.

 

A fenti egyezményre, mint alapra támaszkodva, a négy ország világítástechnikai szervezeteinek képviselői 2005.-ben állapodtak meg a LUMEN-V4 konferencia sorozat beindításáról, és egyeztek meg annak alapelveiről. Ezek között szerepelt, többek között, hogy a konferenciákat minden második évben, mindig másik tagország területén rendezik, a 4 nemzeti nyelv használata a szóbeli előadásoknál. LUMEN-V4 logója:
 


Az első konferenciát a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága rendezte 2006. szeptember 28 – 29.-én Balatonfüreden. A szakmai résztvevők száma 182 fő volt.
2008. szeptember 17 – 19.-én Orle Gniazdo-ban hasonló sikerrel szervezte meg a Lengyel Világítástechnikai Társaság a második konferenciát. 2010. június 23. – 25 között Brnoban szervezték meg a cseh, 2012. szeptember 26 – 28 között Pozsonyban pedig a szlovák világítástechnikusok a LUMEN-V4 konferenciát.
A szakmailag sikeres rendezvénysorozat az elmúlt 8 év alatt nemzetközi hírűvé vált, a LUMEN-V4 konferenciák rendezését a Nemzetközi Világítástechnikai Társaság (CIE) is támogatja.
A LUMEN-V4 újabb konferenciasorozata ez évben újra magyar szervezésben indul, stílszerűen Visegrádi helyszínen. Az előadások és poszter bemutatók a Visegrádi Királyi Palota lovagtermében lesznek.
 


 

 

A konferenciához kapcsolódóan a világítástechnikai cégek – ugyanúgy, mint korábban – kiállításon mutathatják be termékeiket, illetve tevékenységüket. Ezeknek helyszíne a palota kerengője lesz.

 

 


 
A konferenciák szakmai része mellett baráti beszélgetésekre, ismerkedésre alkalmat adó, vacsorára, és egyéb társasági eseményre is sor kerül. Így lesz ez Visegrádon is! A hozzátartozók számára turisztikai programot, az összes regisztrált résztvevő részére műsoros gálavacsorát terveznek a szervezők.
 
A konferencia részletes programja, az előadások, valamint a jelentkezési lapok a www.lumenv4.com honlapról tölthetők le.

V. Lumen V4 Konferencia - Visegrád

Lumen V4 Konferencia 2014. október 8-10. Visegrád

 

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, valamint a Szervező Bizottság nevében szeretettel és nagy örömmel hívjuk meg Önöket a 2014. október 8 - 10 között megrendezésre kerülő Visegrádi Országok V. Világítási Konferenciájára.

A rendezvény színhelye Visegrád, a rekonstruált Királyi Palota, ahol 1335.-ben Károly Róbert magyar király, Luxemburgi János cseh király, és Nagy Kázmér lengyel király politikai és kereskedelmi szövetséget kötött.

A konferencia célja a világítástechnikai szakma és a rokonterületek tudományos, kutatási és műszaki eredményeinek bemutatása, valamint közvetlen tapasztalat- és eszmecsere Csehország, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, de akár más országok szakemberei között. Biztosak vagyunk abban, hogy a konferencia révén további szorosabb szakmai és baráti kapcsolatok jönnek létre, valamint reméljük, hogy a Dunakanyar néhány érdekességét is meg tudjuk mutatni a résztvevőknek.
A rendezvény ideje alatt termékbemutatásraalkalmas kiállításra is lesz lehetőség, amelyet gyártók és forgalmazók vehetnek igénybe.

A JELENTKEZÉSEK LEZÁRULTAK!

ONLINE JELENTKEZÉS

 

Részletes szakmai progam és információk (ide kattintva letölthető):

Részletes program

OKTÓBER 8.

Időpont

Konferencia előtti program

12:00-19:00

Regisztráció a Hotel Visegrádban

14:00

Kirándulás Esztergomba

19:30

Üdvözlő vacsora a Hotel Visegrádban

OKTÓBER 9.

8:00 -
9:00

Regisztráció a Palotában

9:00

Konferencia megnyitó

Megnyitó

 

9:20

Buzás Gergely

Visegrád rövid történelme

 

Beltéri Világítás I.,
elnök: Nagy János

9:35

Szabó F.; Schanda J.; Csuti P. (HU)

LED4ART: LED világítás a Sixtus kápolnában

meghívott előadás

10:05

Žák, P.; Habel, J.; Pelánová, Z. (CZ)

Átfogó megoldás beltéri világításra

előadás

10:20

Gašparovský, D.; Raditschová, J. (SK)

Lehetséges-e a lakásvilágításszabványosítása?

előadás

10:35

 

Szekció vita

 

10:45

Kávészünet 

Fényforrások és világítás modellezés I.,
elnökök: Novák, Tomáš; Majoros András

11:10

Dubnička, R.; Gašparovský, D.; Pazdera, M. (SK)

A bemeneti paraméterek kiválasztásának és becslésének hatása a beltéri világítás számításainak pontosságára

meghívott előadás

11:40

Krbal, M.;  Sumec, S.; Baxant, P.; Škoda, J. (CZ)

Adatbázis rendszer fényforrások és lámpatestek paramétereinekegységes leírásához

előadás

11:55

Darula, S. (SK)

A közvetlen és a diffúz természetes világítás közti kapcsolat

előadás

12:10

Hartman, P.; Maňková, L.; Hanuliak, P.; Hraška, J. (SK)

A világítás nem látható hatásai az emberre és a felületek színének befolyása a nappali paraméterekre.

előadás

12:25

 

Szekció vita

 

12:35

Ebéd 

13:30

Poszter szekció

Poszterek

 

Kültéri világítás I.,
elnökök: Dubnička, Roman; Major Gyula

 

14:00

Novák, T.; Sokanský, K. (CZ)

Közvilágítási rendszer felújítása az Európai Únióban

meghívott előadás

 

14:30

Szőke, T.; Győri, B. (HU)

A Városi Világítási Mestertervezés jelentősége az energiahatékony közvilágítás korszerűsítések tervezésében

előadás

 

14:45

Janiga, P.; Gašparovský, D.; Rusnák, A. (SK)

Közvilágítási rendszerek elektromos paramétereinek elemzése

előadás

 

15:00

Pap, Z. (HU)

LED-es közvilágítás Budapesten

előadás

 

15:15

 

Szekció vita

 

 

15:25

Kávészünet 

 

Fényforrások és világítás modellezés II.,
elnökök: Żagan, Wojciech; Buczny, Grzegorz

 

15:45

Pracki, P. (PL)

Fénysűrűség eloszlás és modellezés

előadás

 

16:00

Kocifaj, M.; Kómar, L. (SK)

Az égbolt szkenner adatainak bizonytalansága

előadás

 

16:15

Tóth, Z.; Beleznay, Sz.; Koppa, P.; Balázs, L. (HU)

Új optikai megoldások nagy felületű homogén világítás létrehozásához

előadás

 

16:30

 

Szekció vita

 

 

16:40

Poszter szekció

Poszterek

 

 

17:30

Szünet: Felkészülés az esti programra

 

17:50

Társasági program

 Helyi bemutató + díszvacsora

 

OKTÓBER 10.

 

Rendszerfejlesztés és méréstechnikák I.
elnökök: Sawicki, Dariusz; Szabó Ferenc

 

9:00

Matusiak, B.; Braczkowski, T. (PL)

Borús égbolt szimulátor az NTNU (Trondheim) természetesvilágítás laboratóriumában

meghívott előadás

 

9:30

Maierová, L. (CZ)

A fény preferenciájának egyének közötti különbsége eltérő kronotípusok esetén

előadás

 

9:45

Sikora, R.; Markiewicz, P.; Pabjańczyk, W. (PL)

Közvilágítási szabályzó rendszerek modellezése

előadás

 

10:00

Słomiński S. (PL)

Modern mérési módszer LED-es közvilágítás okozta káprázás tanulmányozásához

előadás

 

10:15

 

Szekció vita

 

 

10:25

Kávészünet 

 

Kültéri világítás II.
elnök: Almási Sándor

10:50

Plch, J. (CZ)

Vizuális vezetési feladatok vizsgálata alkonyatkor és éjszaka

előadás

11:05

Déri, T.; Mitru, T.; Némethné, Vidovszky Á.; Pálmai, Ö.; Tóth, M. (HU)

Beszámoló a budapesti 4 METRO világítási berendezéseinek mérésénél tapasztaltakról

előadás

11:20

Maixner, T. (CZ)

Zebra  a  gyalogosoknak avagy gyalogosok a zebrán?

előadás

11:35

 

Szekció vita

 

11:45

Gyártói blokk

Szponzorok és kiállítók

 

12:45

Ebéd

Beltéri világítás II.
elnökök: Sokanský, Karel; Hódos Jirina

14:00

Baranowski, P. (PL)

Szükségesek -e új minták, elvek (paradigmák) a világítástechnikában?

előadás

14:15

Kéri, R.; Szabó, F.; Simon, P.; Schanda, J.; Bátai, R.; Balázs, L. (HU)

Intelligens, adaptív folyosóvilágítás: lehetőségek és korlátok

előadás

14:30

Mácha, M. (SK)

Opto-mechanikus nanoszerkezetek az alapelvek felülírására az optikai tervezésben.

előadás

14:45

Kaňka, J. (CZ)

Lakóterek évtizedes  természetes világítása és benapozása a Cseh Köztársaságban

előadás

15:00

 

Szekcióvita

 

15:10

Kávészünet

Rendszerfejlesztés és méréstechnikák II.
elnökök: Gašparovský, Dionýz és Csuti Péter

15:30

Żagan, W.; Kępa, P. (PL)

Van-e létjogosultsága a tompított fény használatának napközben?

előadás

15:45

Kolláth, Z. (HU)

A fényszennyezés feltérképezése földfelszíni mérések alapján

előadás

16:00

Wolska, A.; Sawicki, D. (PL)

Káprázás meghatározása  bel- és kültéri munkakörnyezetben: a geometriai függések analízise

előadás

16:15

 

Szekció vita

 

16:25

Az előadások és poszterek versenyének eredményhirdetése - díjátadás 

16:40

Konferencia bezárása

17:30

Társasági program

Sétahajózás a Dunán

19:00

 

Búcsúvacsora

KIRÁNDULÁSOK

Október 8., 14:00

Esztergom

Október 9., 9:00

Budapest

Október 10., 9:00

Szentendre

 

A jelentkezéseket ONLINE illetve az erre készített jelentkezési lapokon fogadjuk. Ezek a www.lumenv4.com weblapról tölthetők le és küldhetők el. A jelentkezési lapok elküldésével egy időben kell a részvételi díjakat a MEE Világítástechnikai Társaság, MKB Bank Zrt.- nél vezetett, 10300002-10551584-49020015számlájára átutalni!  A részvételi díj számlára érkezése minősül jelentkezési időpontnak!
2014. 07.31. a jelentkezések végső határideje! Ez az esetleges lemondások határideje is. Ezen időpont utáni jelentkezéseket csak az esetleges lemondások helyére tudunk elfogadni.

Részvételi díjak:
                                                           Fizetendő        2014.06.30-ig      2014.07.01 – 07.31.-ig
-          Regisztrációs díj –            [forint]               30.000,-                    36.000,-
-          Hozzátartozói díj –           [forint]               18.000,-                    24.000,-
-          Diákrészvételi díj –           [forint]               12.000,-                    15.000,-

Átutalási adatok:

Kedvezményezett (címzett):MEE Világítástechnikai Társaság
Számlaszám:10300002-10551584-49020015
A közleményben fel kell tüntetni azoknak a neveit, akiknek a részvételi díját fedezi az átutalás!

Szállásdíjak:
Elhelyezés a Visegrád Tours helyben lévő szállodáiban.
1 ágyas szobában:       16.910,- EU/fő/éj
2 ágyas szobában:         9.910,- Ft/fő/éj
3 ágyas szobában:         8.000,- Ft/fő/éj
A díjak tartalmazzák a reggelit, a forgalmi adót (ÁFA) és az idegenforgalmi adót (IFA) is!

Fakultatív szolgáltatások díjai:
            Étkezések:                 Vacsora (8.-án és 10.-én):       3.400,- Ft/alkalom
                                               Ebéd (9.-én és 10.-én):           3.000,- Ft/alkalom
            Kirándulások:           Esztergom (8.-án délután):     3.900,- Ft/fő
                                               Budapest (9.-én egész nap):   6.000,- Ft/fő
                                               Szentendre (10.-én délelőtt):   4.000,- Ft/fő

A szállásdíjakat és a fakultatív szolgáltatások díjait a helyszínen kell kifizetni, számlát is a helyszínen adunk!

Lumen V4 2014 Oznámení

Česká společnost pro osvětlováni,

Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága,

Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost

Polski Komitet Oświetleniowy SEP

 

 

LUMEN V4

V. Konference Vyšegrádských zemi pro osvĕtlení

Maďarsko, Visegrád

8.-10. října 2014.

Oznámení

 

 

Jménem Maďarské společnosti pro osvětlováni a Organizačního výboru Vás touto cestou s velkou radostí pozíváme na účast na V. Světelné konferenci vyšegrádských států, která se bude konat 8.-10. října 2014.

 

 

 

 

 

Lumen V4 Helyszín

Lumen V4 2014 Konferencia helyszín

A rendezvény színhelye Visegrád, a rekonstruált Királyi Palota, ahol 1335-ben Károly Róbert magyar király, Luxemburgi János cseh király, és Nagy Kázmér lengyel király politikai és kereskedelmi szövetséget kötött.

Lumen V4 Dějiště

Lumen V4 2014

Místo konání konference bude Visegrád, zrekonstruovaný Královský Palác, kde v roce 1335 maďarský král Károly Róbert, český král Jan Lucemburský a polský král Kazimír Veliký uzavřeli politickou a obchodní smlouvu.

Lumen V4 Miesto

Lumen V4 2014

Miestom konania konferencie je Vyšehrad (Visegrád), rekonštruovaný kráľovský palác, kde v roku 1335 maďarský kráľ Karol Róbert, český kráľ Ján Luxemburský a poľský kráľ Kazimír Veľký uzatvorili politickú a ekonomickú alianciu.