„25 év képekben” – 2008.

2008 az Egyesület életében és ezzel a VTT életében is nagy változást és nem kevés problémát okozott az új nyilvántartási rendszer, a TAR. Társaságunk ebben az évben is meghirdette a „Pro lumine az év világítás tervezője díjat”. A környezetvédelem jegyében megjelentek az Electro-Coord első fényforrás gyűjtő konténerei.

Társaságunk jogi tagjának, a HOFEKA-nak Florida lámpatestjét az IDA (az amerikai csillagos égbolt park) környezetbarátnak és a fényszennyezés megakadályozására alkalmasnak minősítette.

Ebben az évben is volt világítástechnika célszám, amelynek témái: energia hatékonyság, kerámia kisülőcsövek, fotometria és színmérés új útjai, goniofotmetrálás a Kandón, közeltéri goniometrálás,

További lapszámokban a gépjármű kisülőlámpák és közlekedésbiztonság, közvilágítási hálózatok érintésvédelme, kereskedelmi létesítmények világítás tervezése témák kerültek elő.

2008-ban Lengyelországban került sor a II. Lumen V4 konferenciára.

Évfordulóink ebben az évben:

  • 120 éve alapította Engel Károly az EKA-t.
  • 125 éve született Zipernovszky Ferenc, aki az első világégés után azt mondta: „A jelszó: többet, jobbat, olcsóbban termelni, amely célra jó munkaerőkre, korszerű berendezésekre, valamint jó világításra van szükség!” Zipernovszky figyelme ekkor már egyértelműen a világítástechnika felé fordult. A szakterület elismertetése érdekében hatalmas lépés volt, hogy 1927-ben a Magyar Villamosművek Országos Szövetsége keretében létrehozta Budapesten a Világítástechnikai Állomást, amely a berlini után a második ilyen jellegű intézmény volt Európában. (cikk az Elektrotechnika 2008/04. számából)
  • 150 éve született Carl Auer von Welsbach a gázizzófény és az első fémszálas izzólámpa feltalálója. A sárgás fényű, rossz hatásfokú szénszálas izzók után Auer ozmium lámpája új utat nyitott az egyre gazdaságosabb és fehérebb fényű izzólámpák fejlesztése felé.

 

2008-as díjazottak:

Máté Jenő - Urbanek díj
Nevét sokan ismerhetik még, hiszen hosszú éveken át oktatott a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Nevéhez fűződik az első Algol nyelven megírt világítás méretezési program, ami pontmódszerrel számolt, és ami tetszőleges irányítású fényvetők esetén tetszőleges térbeli helyzetű felületek megvilágítás eloszlásának számítására adott lehetőséget. Első programját még több is követte, az utolsó az EMICALC néven került a tervezőkhöz, mint az EMIKA gyár gyári programja.

Kránitz Balázs - Déri díj
Mérnök informatikus a Pannon Egyetem oktatója volt és a mai napig vezet diplomatervezést. Jelenleg a Continental Automotive Hungary Kft. munkatársa, szenior szoftverfejlesztő mérnök. Rendszeres konferencia előadó. Fő szakterülete méréstechnika ill. azok interpolációs módszerei. Foglalkozott színingermetrikával, számítógépes perifériák színingermetrikai kalibrációjával. A VTT évkönyveinek rendszeres szerzője.

Schnur Gábor - MEE Életpálya díj
Az EMIKA lámpatest gyár főmérnöke volt. Pályáját az EKA-ban kezdte, majd a különböző átszervezéseknek köszönhetően 22 évig vezette a EMIKÁT, ami szolgálata végére már több, mint 1 millió belsőtéri lámpatestet állított elő évenként. A 80-as években kapcsolódott be a MEE Világítástechnikai Szakbizottságának munkájába, a VTT-nek egy ciklusban alelnöke is volt. Jelenleg nyugdíjasként támogatja Társaságunkat.

Majoros András - Nívó díj
Professzor urat nem kell bemutatni még a gyerekeknek sem, hiszen hosszú évekig oktatott a BME Építészmérnöki karán, valamint a Kandón és tartott előadásokat a Villamosmérnöki karon is. Számtalan publikációja jelent meg, több mint egy tucat egyetemi jegyzet és műszaki szakkönyv szerzője, és másik több mint egy tucatnak társszerzője. A természetes világítás hazai atyja. A VTT támogatója.