LUMEN V4 - Felhívás előadás tartására

Miként a Konferencia első felhívása tartalmazza,  a Konferencián 15 perces szóbeli-, illetve poszterelőadás formájában lesz lehetőség az elért eredmények bemutatására. Kérjük, hogy a Körlevélben ismertetett módon az előadás címét és előadóját, illetve rövid, legfeljebb 400-600 leütésből álló kivonatát (nemzeti, valamint angol nyelven) küldjék el a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Többek kérésére a LumenV4 konferencia előadás kivonatainak leadási határidejét március 10.-ig meghosszabbítottuk. Kérjük jelezzék, hogy szóbeli, vagy poszter formájában szeretnék bemutatni az eredményeket.

Köszönettel és tisztelettel a Programbizottság nevében,
Dr. Tóth Zoltán