Gyászhír – Kovács Zoltán DLA

Zoli elment. Döbbenet. Csak úgy. Nem is szólt, pedig gyakran hívtuk egymást, sok mindet megbeszéltünk. Legutóbb a LED Konferencián találkoztunk személyesen, talán az eddigi legjobb, legütősebb, legpörgősebb előadást hallottam tőle, pedig hát mennyit hallgattam őt. Tervezgettük a következő előadását, dicsértük a fiatalokat, szidtuk amit kell, kedélyesen veregettük egymás hátát, ahogy szoktuk.

Sose voltam a diákja, de engem is folyamatosan tanított. Tőle tudom, hogy ha egy széket odébbrakunk, megváltozik a tér. A lámpatest térformáló elem. Az átrium a legsokoldalúbban használható természetes világításra. És még sok-sok mindent, ami hozzásegített ahhoz, hogy megértsem az építész-belsőépítész szemléletet, bízva abban, hogy ha jobban értem őket, akkor ők is jobban értik, mit akar egy villamosmérnök a világítás oktatással. És közben ő is kért tanácsot, megtanulta a „nyelvünket” és a villamosmérnök-világítástechnikus szemléletet. Együtt tanítottuk egy évtizedig a hallgatókat és egy kicsit mindig tanítottuk egymást is, főleg ő engem, amiért sose lehetek elég hálás.

Precíz, alaposan átgondolt terveket készített, mindig komplex rendszerben gondolkodott, amiben a szerkezettől a színekig, a tájolástól a burkolatig, a gépészettől a fényhatásokig minden mindennel összefüggött és harmonizált. Szerették a diákjai, mert valid volt, akinek a szakértelme és tapasztalata nyilvánvaló és megkérdőjelezhetetlen volt, de mindig emberséges és végtelenül segítőkész volt velük.

Csupaszív ember, barát, végtelen jókedélyű mosollyal. Bennem az ő baráti mosolya fog élni.