VTT látogatás a Simotrade-nél 2024

Novemberben egy 10 fős tervező, szakértő csapat látogatta meg a Simontrade Kft. simontornyai telephelyét a VTT szervezésében. A résztvevőket Hadnagy Ernő, a Daniella csoport képviseletében köszöntötte és ismertette az elmúlt évek tulajdonosi változásait és a jövőbeni terveket. Demonstrálta, hogy a Simotrade széles termékválasztékával komplex ipari beruházások teljes világítási igényét is ki lehet elégíteni a kültéri parkolótól kezdve az irodákon át akár az ipari tisztaterekig. Barabás Borbála stratégiai fejlesztési vezető kiemelte az együttműködés fontosságát.

Horváth Sándor ügyvezető körbevezetett a területen, ahol bemutatták a Magyarországon (ma már) ritkaságszámba menő teljes technológiai láncot, aminek köszönhetően az lemezből lézermegmunkálók, hajlító és stancológépek segítségével korszerű, porszórással festett lámpatestet képesek gyártani. A gyártási folyamatot rugalmasan tudják alakítani a megrendelői igényekhez a kis sorozatú gyártástól a legnagyobb sorozatokig. Bemutatták a villamos berendezés gyártó részlegüket is.

A résztvevők megismerhették a széles termékválasztékot. A legnagyobb érdeklődést a rugalmasan konfigurálható, lego-szerűen összerakható és specifikálható rendszer keltette föl, ami kielégíti a belső építészek azon igényét is, hogy a kialakult formák folytonos fénysávként jelenjenek meg a térben, miközben szabványos (direkt vagy direkt-indirekt) megvilágítást biztosít.

Találkozót mindvégig nyílt, őszinte és lényegre törő, segítségre törekvő kommunikáció jellemezte, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a világítástechnika teljes hazai értékláncát versenyképessé tegye.

ELŐADÓI REGISZTRÁCIÓ