Pap Zoltán (a BDK Kft. ügyvezetője) a MEE Bláthy díjában részesült

2022. május 21-én a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 98. Tisztújító Küldöttgyűlésén Pap Zoltán szakmai tevékenységének elismeréséül Bláthy díjat vehetett át.

Ennek alkalmából készítettünk vele egy rövid interjút:

VTT díjátadó_Pap Zoltán2

Mi vezette a világítástechnika szakterülete felé?

Tulajdonképpen a véletlen vezetett a világítástechnika területére, de szívesebben nevezem ezt isteni gondviselésnek, bár ezt nyilván nem minden kollégám érzi így, az elmúlt évek sok változása okán!

2011-ben, az előző ügyvezető mandátumának lejártakor a főváros újonnan megválasztott vezetése új vezetőt keresett a cég élére, vezetői gyakorlattal és bizonyos, a főváros vezetése által támasztott átláthatósági és feddhetetlenségi feltételekkel bíró szakembert. Jó magam műszaki szaktudással ugyan nem rendelkeztem, de úgy gondoltam, hogy a cég magas színvonalú műszaki háttere garancia arra, hogy a mérnöki és közgazdasági gondolkodásmód egyesítésével, meg merjek próbálkozni e kihívással. Évtizedes államigazgatási, külföldi és hazai üzleti, valamint némi banki tapasztalat és sok év nemzetközi tárgyalói háttér alapján belevágtam a feladatba, abban a reményben, hogy a műszaki kérdésekben kollégáim segíteni fognak a szakma elsajátításában, amiben nem is csalatkoztam. Sok-sok segítséggel, verejtékkel és munkával mára sikerült némi műszaki vénát is kifejleszteni magamban, és mindez párosulva a korábbi tapasztalataimmal, hozzájárult ahhoz, hogy sikerüljön az önkormányzati és külföldi tulajdonú magánvállalkozás közötti harmonikus együttműködés megerősítése és a cég sikeres vezetése.

Kezdeti céljaim között szerepelt, hogy a BDK legyen a három legjobb budapesti közszolgáltató cég egyike, legyen zászlóshajó a közvilágítás korszerűsítésben, energia hatékony megoldások alkalmazásában, valamint átlátható, korrekt módon gazdálkodva a közpénzzel, magas színvonalon szolgálja a főváros lakosságát. Azt gondolom, hogy ezeket a célokat sikerült elérni: az évenkénti lakossági ügyfél-elégedettségi vizsgálat során tízes skálán évek óta kilences körüli értéket érünk el, hasonló az önkormányzatok többségének véleménye is a társaságról. A lakosság által bejelentett közvilágítási hibák kétharmadát 2 napon belül, maradék egyharmad legnagyobb részét 8 napon belül javítjuk. Ma már a BDK applikáción bejelentett hibák javításának elkészültéről közvetlen, személyes visszajelzést kap minden bejelentő. Ami a zászlóshajó célt illeti, 2019-ben a Közbeszerzési hatóság Nívódíj pályázatán első helyezést értünk el a főváros LED-es korszerűsítésének átlátható és magas minőségű, szabványos világítást biztosító, energia hatékony korszerűsítési gyakorlatával, aminek eredményeként ma már közel 20.000 LED világítótest világít a közterülteken. Ezt a gyakorlatot évi 4-5 000 lámpatest korszerűsítésével folytatjuk a jövőben is.

Miért tartja fontosnak a VTT munkáját, és hogy tagja legyen a VTT-nek?

A VTT a MEE egyik fontos szervezetéként a világítástechnika legfontosabb szakmai szövetsége, amely mind a kormányzat, mind a szakma felé markánsan képviseli véleményét. Munkám megkezdésekor nem volt kérdés, hogy személyesen belépjek a VTT-be, hiszen részben tanulni, részben képviselni szerettem volna a közvilágítás egyik legmeghatározóbb piaci szereplőjének az álláspontját. Nagyon sokat köszönhetünk a VTT-nek, és személyesen Nagy Jánosnak, akivel közösen sikerült olyan versenysemleges, egyéni üzleti érdekektől mentes, magas színvonalú lámpatest műszaki ellenőrzési gyakorlatot kialakítani két egyetem, majd később további piaci szereplők részvételével, amely megkérdőjelezhetetlenné tette a szakszerűséget, versenysemlegességet és korrektséget, a lámpatestek minőségi elvárásainak meghatározásánál. Nem véletlen, hogy Budapesten mindig sikerült úgy szabványos LED-esítést megvalósítani, hogy eközben átlagosan 40 %-os energia megtakarítást értünk el!

A VTT munkájában mit tart kiemelten fontosnak a jövőre nézve?

 A VTT munkájában – magam részéről a közvilágítási szakterületet tudom áttekinteni – továbbra is kiemelten fontosnak tartom a szakmai érdekképviseletet, a kormányzattal való kommunikációt, hogy végre megszülethessen az oly régen hiányzó, már többször majdnem elkészült, illetve szakmai grémiumok által többször előkészített, de még soha el nem fogadott közvilágítási rendelet.
Fontosnak tartom továbbá, hogy a szakmai szervezetnek legyen világos elképzelése a jövőt illetően az okos város – okos világítás kapcsolatáról, valamint nagyon fontos az elméleti és gyakorlati munka szoros együttműködése, a jövő tendenciáinak, jó gyakorlatoknak minél jobb megismerése. Szervezeti szinten pedig nagyon fontos lenne a tagság megújítása, a fiatalok bevonzása, hiszen övék a jövő. E tekintetben nagy örömmel fogadtam az új vezetőséget, néhány fiatal szakember bekerülését az irányító testületbe.

A Világítástechnikai Társaság nevében GRATULÁLUNK a szakmai díjhoz!

ELŐADÓI REGISZTRÁCIÓ