Hogyan reagál az emberi biológiai óra a fényre

A PNAS-ban megjelent a BioClock kutatóinak új publikációja, amely bemutatja, miként reagál az SCN (suprachiasmatic nucleus) a különböző színű fényre. (A cirkadián ritmust egy központi idegrendszeri mechanizmus vezérli és szinkronizálja. A cirkadián pacemaker székhelye a hypothalamus látóideg- ereszteződés fölötti magja, a nucleus suprachiasmaticus azaz SCN.) A BioClock koordinátora, Joke Meijer (Leiden University Medical Center, LUMC) által végzett tanulmányban felfedezték, hogy nem csak a kék fény váltja ki a biológiai óra aktivitását. Ez úttörő felfedezés, mert eddig általánosan úgy gondolták, hogy a kék fény stimulálja leginkább a biológiai óránkat. Most Meijer és kollégái felfedezték, hogy más színek is hatással lehetnek a biológiai óránkra.

Ez például azt jelenti, hogy a kék fényszűrők esti használata nem elegendő ahhoz, hogy elkerüljük az alvásritmusunk megzavarását!

MRI-vizsgálatok segítségével azonosították és képet készítettek az emberi SCN-ről. Mivel az SCN mindössze 2 mm 3 -es, ez kihívást jelentett. Ez azért egyedülálló, mert jelenleg az SCN a legkisebb agyi terület, amelyet valaha MRI- vizsgálati technikával mértek.

Ez a tanulmány új betekintést enged a fény biológiai órára gyakorolt hatásába. Például felül kell vizsgálni az esti káros hatások megelőzésére irányuló jelenlegi stratégiákat. A jó hír az, hogy ez fordítva is működik: minden szín hatékonyan stimulálja az órát napközben, ami különösen fontos az idősotthonokban, a klinikai környezetben, sőt még a gyerekszobákban is.

A tanulmány itt olvasható angol nyelven.

Forrás: TiL hírlevél https://www.trends.lighting/

ELŐADÓI REGISZTRÁCIÓ