Emlékszünk még a LUXEXPO-ra? 1996-ban már a IV.-re került sor. Egyre több cég mutatkozott be. Ebben az évben jelent meg az első Világítástechnikai Évkönyv. A LUXEXPON gyermekrajz versennyel is fel kívánta hívni a Társaság magára és a fény, a világosság fontosságára a figyelmet.
A cikk elolvasható az 1996-os Világítástechnikai Évkönyvben.
Másik fontos esemény a TUNGSRAM-SCHREDER vevőtalálkozó, ahol átadták a Schreder díjakat.
{Irodalom: ET 1996. 7.szám}
1100 éves államiságunk megünneplésére megújult a Feszty körkép, melynek világítását Dr. Horváth József vezetésével a Lysis Fényrendszer stúdió készítette.
Világítási próba. (A cikk elolvasható az 1996-os évkönyvben.)
Közvilágítási Ankét Baján
Forrás ET 1996/6. szám
100 éves lett a TUNGSRAM, ezzel a Faragó Géza plakáttal emlékeztek:
1996-os díjazottak :
Almási Sándor – Urbanek díj a sok éves hazai és nemzetközi munkásságáért
A mindig mosolygó, jó szándékú, kedves kollégát talán csak a legfiatalabbaknak kell bemutatni. Neve szorosan összekapcsolódott a Tungsram Schreder névvel, amelynek előbb műszaki vezetője, marketingese, majd igazgatója lett. Korábban tervezőként is dolgozott és az ELMÜ csapatának is volt tagja. Többek között társszerzője volt a CIE 1995-ben kiadott „Nemzetközi Útvilágítási ajánlások”-nak. A közvilágítás és lámpatest gyártás volt főprofilja. A lámpatestek tárgy oktatója is volt a Kandó világítástechnikai szakmérnök kurzusának. A VTT elnökségének tagja volt több cikluson keresztül.
Facebook-os játékunk, ki a „Fedél nélkül”-i kollégánk megfejtése:
Almási Sándor a 2016-17-es évkönyvben
Dr. Horváth József – Zipernowsky díj a „Templomok külső díszvilágításának tervezési kérdései” c. cikkéért
Korán, ereje teljében távozott a Világítástechnikai Szakbizottság utolsó elnöke. Nagy szerepe volt a VTT megalakulásában. Pályáját, mint sokan az ELMÜ-ben kezdte, a közvilágítási osztályon. Neve a Tungsram – Schrederrel és a Lysis Fényrendszer Stúdióval fonódott össze. A Kandó első világítástechnikai képzésében a világítás gazdaságossága tárgy oktatója volt.
Déri Tamás – Kandó díj a több éves rendezvény szervezési munkájáért
Neve a vasútvilágítással forrt össze. 1970-től dolgozott a MÁV Vezérigazgatóság Távközlő-, Erősáramú- és Biztosítóberendezési szakosztályán. Éveken, az emlékezet kihagy, talán évtizedekig szervezte a VTT gyártói, forgalmazói bemutatóit, nagyon jó hangulatú rendezvények voltak ezek. Zsinórban 6 LUX –Európa konferencián adott elő csapatával vasút világítási témában. A Nemzetközi Vasúti Kutató Intézet magyar képviselőjeként szorgalmazta a nemzetközi vasútvilágítási szabvány megalkotását, de „csak” magyar szabvány lett belőle. Napjainkban is aktív nyugdíjasként dolgozik.
Dr. Borsányi János – MEE Életpálya elismerés
Borsányi Tanár Úr. Szinte nincs olyan világítástechnikus, akit ne tanított volna. Alapítója volt a Kandó Világítástechnikai képzésének, a szakmérnök képzésnek. Eredetileg vegyész volt, így került kapcsolatba a fényforrásokkal. 63 évesen kapta az „Életpálya elismerést”, de még több, mint 20 évig dolgozott fáradhatatlanul és oktatta szakmánk tagjait a szép, tiszta magyar szakmai nyelvre is.
Schwartz Péter – Nívó díj (Kültéri világítás – Közvilágítás) „Autópálya –világítások összehasonlító elemzése” c. cikkéért
A VTT elnökségének már többedik ciklusa tagja. A VTT-ben a külkapcsolatokért felelős. A CIE 5 divízió vezetője volt több cikluson át. 2017-ig, amikor a 4 és 5 divízió összeolvadt.