25 éves a MEE Világítástechnikai Társaság

A VTT elnökségének elgondolása szerint –mivel a pandémia ezt az egész évet keresztülhúzta és személyes megjelenés nemigen lehetséges – itt az online világban 25 héten át közlünk néhány fotót, emlékezünk eseményekre, ezzel „ünnepelve”, hogy immár nincs a világnak olyan zuga, ahol ne lenne nagykorú ez a Társaság.

Budai Béla kollégánk, valamennyiünk kedves Béla bácsija, Társaságunk fotósa, ebből az alkalomból két kötetbe gyűjtötte képeit és adta át a Társaságnak. Főleg ezekből válogatunk az elkövetkező hetekben.

A képek szerdánként kerülnek fel facebook oldalunkra, ahol várjuk a válaszokat a kvíz kérdésekre, hozzászólásokat, emlékek megosztását, élményeket, képeket az adott évből. A válaszokért látogassanak el honlapunkra (vilagitas.org) csütörtökönként, ahol rövid összefoglalást teszünk közzé az adott évről.

Reméljük ez a kezdeményezés sok embert fog megmozgatni és mindenhol előkerülnek a fotóalbumok a következő hónapokban! 🙂

 

Bevezetés_VTT 25 éve és előzmények

A MEE alakulásakor 1900-ban a villamos fogyasztó berendezések zöme világítási berendezés volt. Így a világítástechnika mindig komoly részt vállalt az Egyesület életében. Előbb Szakbizottság keretén belül dolgoztak igen aktívan a világítástechnikusok, aminek kézzel fogható eredménye volt, hogy 1989-ben még a szocialista Magyarország szervezhette a VI. Lux-Európa konferenciát, a főleg nyugat európai világítástechnikusok nemzetközi konferenciáját. A konferencia sikere hozta meg a lehetőséget, hogy Szakosztállyá szerveződjék a Szakbizottság. Majd ebből alakult 1995-ben Társasággá.

A VII. Lux-Európa konferencia 1993-ban Edinbourghban volt. (A facebook oldalunkon feltett kvíz kérdésre a válasz) Ott láthattunk kisnyomású nátriumlámpás közvilágítást. A konferencián igen nagy csapattal vett részt a MEE Világítástechnikai Szakosztálya. Akikre Vidovszky Ágnes alelnök emlékszik, kéretik a névsort kiegészíteni!

Betűrendben: Borkovich György, Déri Tamás, Hauser Imre, Dr. Horváth József, Jáni Józsefné, Kiss István, Dr. Lantos Tibor, Nagy János, Némethné Vidovszky Ágnes, Pollich János, Poppe Kornélné, Dr. Schanda János és neje, Zaymus Vince, ………..

Több előadást, poszter előadást tartottak a magyar résztvevők.