Nekrológ – Megemlékezés Hódos Jiřináról

Szeretett kollégánktól 2020. július 3-án 10:45-kor vesznek örök búcsút az Új Köztemető ravatalozójában.

Jiřina 1965-ben született a Csehországi Sternberkben.

A Prágai Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerzett erősáramú mérnöki diplomát 1989-ben.

1989-től 1991-ig a Villamosenergiaipari Kutató Intézet (VEIKI) Villamos Berendezések Főosztályán  dolgozott, mint vizsgáló mérnök.

1991-ben és 1992-ben születtek meg gyermekei, Eszter és Ádám.

1993-tól 1995-ig a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán Világítástechnika szakon levelező szakmérnöki tanulmányokat folytatott. Szakdolgozatát Budapest és Prága közvilágításának összehasonlító elemzése témában írta. Államvizsgáját kitűnő eredménnyel végezte.

1995-től 2001-ig a Budapesti Elektromos Művek Rt. munkatársa volt, mint közvilágítási összekötő, majd a Közvilágítási Főosztály megalakulása után mint területi felelős. Munkakörébe tartozott a közvilágítási kiviteli tervek egyeztetése, véleményezése, jóváhagyása, kapcsolattartás a kerületi önkormányzatokkal, a kivitelezési munkák lebonyolítása, az elkészült munkák átadás-átvétele.

1997-ben Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló szakvizsgát, 1999-ben pedig Tűzvédelmi szakvizsgát tett.

A Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. 2001-es megalakulásától az eddigi tevékenységét folytatta tovább, mint a BDK világítástechnikai főtervezője.

Építési Műszaki ellenőri képzést végzett a BME-n „Épület és épület villamosság” szakágban 2006-ban.

A BDK Kft. meghatározó szakembere volt, a tervezőkkel és a kerületi önkormányzatokkal ő tartotta a szakmai kapcsolatot, ő ellenőrizte és hagyta jóvá Budapest közvilágítási és díszvilágítási terveit. A Budapest Világítási Mesterterv elkészítésében konzulensként vett részt. Mély szakmai ismeretei nagy tervezői gyakorlati tapasztalataival párosultak. Nagyon nagy munkabírása volt, rendszeresen túlórázott, és gyakran hétvégére is vitt haza munkát. Csapat játékos volt, ahol tudta segítette kollégái munkáját.

Jiřina 1989-től a MEE, és 1995-től pedig a Világítástechnikai Társaság tagja volt. Szakmai ismereteit és tapasztalatait a MEE VTT munkájában is hasznosította, részt vett a közvilágítás létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó jogszabálytervezet kidolgozásában. Aktív résztvevője volt az évente megrendezett Közvilágítási Ankétoknak. Aktív szervezője és résztvevője volt a LUMEN V4 Visegrádi Országok Világítási Konferenciája rendezvényeinek, mint a Program Bizottság tagja. Nyelvismereteivel jelentős segítséget nyújtott a négy ország világítástechnikai szervezeteinek egyeztető tárgyalásain, valamint a konferenciák lebonyolításában.

Kiemelkedő szakmai és szervező tevékenysége elismeréseként 2012-ben a MEE VTT Elnöksége a „Világítástechnikai Társaságért Pollich János” díjjal jutalmazta.

Kiváló tervezői team munkáját elismerve a MEE Világítástechnikai Társaság, a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata és a Magyar Világítástechnikáért Alapítvány az általuk alapított „Pro Lumine 2016 Innovatív világítás tervező díj” első helyével jutalmazta tervezői csapatát.
(A „Pro Lumine Innovatív világítás tervezője 2016 díj” nyertese a BDK Kft. és partnere a PROMAX TWIN Bt. a „Hidak útján – A budapesti Rákóczi híd közvilágításának megújítása” című pályamunkájukkal, mely Pap Zoltán, Hódos Jiřina, Tamás László, Császár Ferenc, Zaymus Vince és Dobó Zoltán közreműködésével készült.)

———

Drága Jírka! 

Villámcsapásként ért minket a hír, hogy ilyen fiatalon eltávoztál közülünk!

Hatalmas veszteség ért minket, közvetlen kollégáidat és a szakmát!

1989-ben első munkahelyeden, a VEIKI-ben ismerkedtünk meg, ahol két évet együtt dolgoztunk. Az elmúlt 8 évben ismét munkatársak voltunk a BDK csapatában.

Nagyon megszerettelek, mint embert, munkatársat és szakembert!

Egyenes és őszinte ember voltál, mindig határozottan hoztad tudomásunkra szakmai véleményedet. 25 éven keresztül foglalkoztál Budapest közvilágításával és díszvilágításával, a szakma minden csínját-bínját ismerted! Közösségi ember voltál, gyakran szerveztél spontán összejövetelt (hétvégi vendéglői sörözést) kollégáiddal.

Sokunknak jóval több voltál mint kolléga, igazi jó barát! Nagyon segítőkész voltál, jó pár fiatal kollégádat tanítgattad, támogattad a szakmai pályán. 

Jírka, nagyon fogsz hiányozni nekünk kollégáidnak és a szakmának!

Emlékedet örökké megőrizzük!

Isten áldjon Jírka, nyugodj békében!

                                                              A BDK Kft. dolgozói és a MEE VTT tagjai nevében

                                                                                          Zaymus Vince

 

ELŐADÓI REGISZTRÁCIÓ